Résztvevők visszajelzései

"Van az a mondás, hogy "annyit kapsz, amennyit beleteszel", szóval én nagyon vágytam a változásra az életemben, és így jelentős lépéseket tudtam megtenni a Női Kör segítségével. Sokszor a mozgásban, rajzban vagy egyéb módon felszínre jövő dolgok csak később nyertek értelmet, viszont minden megélt élménnyel közelebb kerültem, ahhoz a Nőhöz, akivé válni szeretnék, vagy talán pontosabb az, hogy egyre több kifejeződést kapott az a Nő, aki vagyok, aki mindig is voltam, és ennél jobb érzés a világon nincs. Nagyon izgalmas volt megtapasztalni azt, hogy milyen hihetetlenül sokszínűek vagyunk, mennyire más a személyiségünk, az élethelyzeteink stb. és mégis milyen sok ponton tudunk kapcsolódni, mennyire meg tudjuk egymást érteni, támogatni, segíteni, bátorítani. Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt! Köszönöm :)" Márti

"A Női kör egyik legmeghatározóbb és legmélyebb megtapasztalása számomra a szerethetőség feltétel nélküli átélése volt: miközben ebben a körben egymást tényleg a legnehezebb, legfájdalmasabb élményeinken, traumáinkon keresztül ismertük meg, és jószerivel nem is láttunk rá egymás "naposabb", sikeresebb oldalára, mégis annyira egyértelmű és tapintható bizonyosság volt a szerethetőség folyamatos átélése. És ha ilyen nehéz szűrőn keresztül megmutatva magunkat is szerethetőek vagyunk, hogy ne volnánk azok teljes valónkban, egyéb más, akár naposabb oldalainkkal is kiegészülve? 

A Női kör alkalmain folyamatosan készített testrajz a folyamat lezárulta után is velünk marad és erőt ad: bárhányszor előveszem, hihetetlen intenzitással hat rám a szembenézés életnagyságú, rajzolt önmagammal. Egyfajta mediátorként pedig abban is a segítségemre van, hogy a rajzon keresztül, azt akár fizikailag meg is érintve, sokkal könnyebben tudok kapcsolódni a testemhez, saját magamhoz. Nagyon örülök, hogy az élmény részese lehettem, köszönöm! :)"Emese

"Nagyon nehéz szavakban összegeznem,amit a csoportfolyamattól kaptam, talán pont azért mert a változások végre nem a szavak szintjén hanem a testemben történtek. Amikor az első alkalomra megérkeztem dühös voltam, elkeseredett, csalódott magamban és a testemben, úgy éreztem hogy egy kripli vagyok, egy roncs, aki nem képes egy alapvető életfunkcióra, nem képes gyereket szülni. Fájt a derekam, a havi mensim maga volt a kínszenvedés, rondának és értéktelennek láttam magam... Kilátástalannak és szenvedésnek éreztem az életet. Az első néhány alkalom során "csak" azt éltem meg, hogy ez az óriási fájdalom a hétvége során kienged belőlem, és megkönnyebbülök, mintha a sokáig benntartott levegőt kifújnád és ettől keletkezik hely a friss oxigénnek. Aztán a következő 1 hónap alatt újra feltöltődtem "elhasznált levegővel", de óriási erőt adott, hogy tudtam, a hónap végén lesz egy hétvége,amikor megint megkönnyebbülhetek.

Közben egy-egy gyakorlatot sikerült a hétköznapjaimba is beépítenem, amik némi töltést tudtak adni az alkalmak között. Elkezdtem figyelni a testemre, és rájöttem, hogy nem csak egy eszköz, hanem egy érző,élettel és szükségletekkel rendelkező részem, aki támaszom és jelző fényem tud lenni, ha figyelek rá és kedvesen bánok vele. Az utolsó előtti alkalom a család témájában zajlott, emlékszem alig volt kedvem menni a hétvégére. "Annyit dolgoztam én már ezen a témán korábbi terápiákban, mi újat fog ez adni nekem?" El voltam keseredve: "ennek a folyamatnak is úgy lesz vége, hogy nem oldottam meg a problémámat "... Az egyik feladatnál szerintem legalább fél órát ültem és csak zokogtam. Sajnáltam magam, hogy így elakadt az életem. Ültem a kis szimbolikus holtágunkban, amit a csajokkal építettünk és minden porcikámig megéltem ennek a szomorúságát. Aztán úgy döntöttem, hogy máskor nem lesz lehetőségem elmenni a szimbolikus forrásunking úgyhogy, ha sokat nem is várok tőle, azért megnézem. A forrásnál nem tudom mi történt, de rátaláltam az élet szeretetére, ami számomra a természetből ered és evvel az örömmel és lelkesedéssel végig táncoltam a folyón, majd boldogan elterültem az óceánban. Ezt az érzést egy következő gyakorlatban elmélyítettem és megerősítettem magamban. Olyannyira, hogy sikerült haza is vinnem magammal. Az életet transzgenerációk óta szenvedésként megélő női sorban sikerült végre egy új minőséget megtalálnom. Ebben a megélésben nem kell semmit megoldanom vagy elérnem, ahhoz, hogy boldog legyek, mert az élet önmagában csodálatos és lehet benne bízni. Nem azt mondom, hogy csoda történt és varázsütésre a minden szarból minden szuper lett, mert azt hiszem ilyen nincs is, hanem egy olyan dolgot tapasztaltam, ami talán, ha szavakkal akarjuk kifejezni, akkor az ősbizalomhoz hasonlítható, és ebből nekem hiányom volt az életem során. De végre a női körben nem csak beszéltem róla vagy olvastam vagy elképzeltem, hanem valóságosan, a zsigereim szintjéig megélhettem és ez rengeteg erőt ad még ma is. És most, 5 hónappal a csoport befejezése után a célom, hogy ezt az ősbizalmat megadhassam, megmutathassam a 4 hónap múlva születendő kislányomnak, így remélve, hogy Ő biztosabb alapokkal és kevesebb megoldandó transzgenerációs teherrel tud indulni az életben egy magabiztosabb, stabilabb anya testéből..." Kriszti

"Éreztem, hogy valami nagyon hiányzik belőlem a nőiségemmel kapcsolatban, de nem tudtam megmondani, mi lehet az. A táncok és folyamatok során nővé érett egy bennem élő megrekedt kislány, felszínre szakadtak a mélyben régen feszítő fájdalmak, és gyógyulni kezdtek ezáltal. Megnyílhattam és megnézhettem magam más Nők szemében, akikről megértés és elfogadás sugárzott vissza rám, ami bebalzsamozta a lelkem. Az életút, a család, a szexualitás, az anyaság különböző bennem élő aspektusai és elakadásai a mozgásos folyamatok során úgy bomlottak ki és oldódtak fel, hogy olykor megfogalmazni sem tudtam, min is dolgozok éppen és hogyan, csak éreztem, hogy történik és hat. Az együttmozgás, az együtt-érzés, az együttlevés varázsa meglátott, megtartott és segített felemelkedni olyan mélységekből, melyekben eddig egyedül bolyongott a lelkem. A belső utazások fájdalma, a táncok könnyed természetessége, az elfogadás és feldolgozás békéje és a közösség megtartó ereje egy biztonságos, gyógyító, varázslatos térben mozgott együtt. A női kör megváltoztatta az életemet egy önazonosabb, érettebb, gyógyultabb, éberebb valóságot hívva elő bennem - és érzem, hogy még van jópár gyümölcse, amely érik a mélyben. Végtelenül hálás vagyok mindezért. Köszönöm." Anita

"Mindenkinek szívből tudom ajánlani Verát és a "Női körben" csoportot. Sérülésekkel teli gyerekkor után nekem nagyon nehéz bizalmat kialakítanom az emberekkel, pláne csoportban, de itt megtapasztaltam egy nagyon megtartó, elfogadó és maximális szakmaisággal vezetett közösséget. A tánc és az érintések ereje segítséget nyújtott abban, hogy újra kapcsolatba tudjak kerülni az érzéseimmel, felvállalhassam a lágyságomat, nemet tudjak mondani a "mindig erősnek kell lenni" megszokott külső megfeleléseknek. A határaim megtalálásával közelebb kerültem az igazabb/igazibb önmagamhoz, rá tudtam lépni arra az útra, ami az egyensúly és a teljesebb jelenlét felé visz. Örültem, hogy a csatlakozás mellett döntöttem, mert a kreatív feladatok felszabadították bennem a játékosságot és a gyermeki énemet." Enikő

"A csoport segítségével először tudtam igazán beleérezni, mit jelent számomra az öngondoskodás, ennek a finom és megtartó női minősége. Felszabadító érzés a csoport lendületét segítségül kapva tovább kísérletezni azzal, hogyan engedhetem egyre közelebb magamat magamhoz és ezáltal másokhoz is. Olyan női közösség tagja lehettem, ahol egyszerre tapasztalhattam meg a csoport erejét, a megéléseink és történeteink hasonlóságát és azt, hogy mennyi egyéni és milyen sokszínű válasz adható a "Ki vagyok én, mint nő?", "Hogyan lehetek kiteljesedett, önazonos nő?" kérdésekre. Hálás vagyok, mert minden csoportalkalom tele volt "ezt is elviszem magammal" pillanatokkal, kapcsolódásokkal. Köszönöm! "Zsófi

"Vera könyvét olvastam el először és azt éreztem, hogy minden téma megmozdít bennem valamit, így már célzottan kerestem rá női csoportjára. Inspirált, hogy a női létezéssel kapcsolatos különböző témákkal szisztematikusan dolgozunk. Bár már több önismereti csoportban megfordultam, mindegyikben azt tapasztaltam, hogy a nőkhöz nem tudok jól kapcsolódni, nem lépek igazi szövetségre velük. Bárkire néztem, felismertem benne olyan tulajdonságot, hogy összehasonlítva magam vesztesként kerültem ki. Mindig egy kicsit idegennek és magányos farkasnak éreztem magam a nők között.

A tematizált megközelítés segített minden hétvégére előre felkészülni, ugyanakkor szombaton és vasárnap sok-sok szemszögből vizsgáltuk meg az éppen fókuszban lévő témákat. Ez jelentett egyfajta irányítottságot, amire lehetett támaszkodni, de mégis szabadon kapcsolódtunk az itt és most felbukkanó érzetekhez, érzésekhez, gondolatokhoz, mozdulatokhoz. Nekem segített a nehéz dolgaim felszínre hozásában, hogy az integrált kifejezés miatt - akár közvetlenül, akár átvitt értelemben - igen sokféle módon éltük át, jelenítettük meg és materializáltuk a belső folyamatainkat.

Ebben a csoportban nem éreztem, hogy kevesebb vagy idegen lennék. Szinte már az elejétől tudatosan építettem a többiek hozzám hasonló tapasztalataira, hogy rajtuk keresztül is gyógyíthassam önmagam. Beléptem a csoporttagok láthatatlan hálózatába, amitől eddig távol tartottam magam. Különösen sokat jelentett az a két hétvége, amikor egy-egy szertartás keretében ez a hálózat láthatóan is megjelent és dolgozhattam a direkt segítségükkel. A csoport betöltött egy olyan hiányt, amit eddig nem kaptam meg a generációkon keresztül húzódó női minták miatt.

Mindenki különlegességét és szépségét láttam, de már nem volt szükség az összehasonlításra. A megerősödő önbecsülésem azt mondta, hogy ő szépségük mellett végül jól elfér az én szépségem is". Nelli

* a visszajelzések közzététele a résztvevők hozzájárulásával történt